Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Scharnitzky Péter
2012. április 20.

Utazás a turista osztályon – IMP II. osztály 2. nap

A második fordulóból olyan partikat választottam, ahol már a licitálás alatt sok mindent át kell gondolni a lejátszásról. Nem véletlen a bridzses bon mot, miszerint a licitálás a lejátszás előrehozott fázisa.    
Csepeli Miklós
2012. április 19.

„Sohase add fel…” – Kovács Zoltán emlékére

Május 12-én egykori barátai, egyben sporttársai, valamint fiatal tehetségeink verseny keretében emlékeznek meg Kovács Zoltánról. Vegyes összeállításban játszanak a csapatok, az örökifjú öregek a fiatalokkal társulnak.
Minarik Gábor
2012. április 17.

OPB szuperdöntő két parti

Szép hosszú bevezetőt írtam magvas gondolatokkal, amikor is valamiért leállt az Explorerem és elszállt a megálmodott cikk nagy része, így mérgemben lényegre törő leszek. OPB döntőben két parti utólagos elemzése során sem tudtam biztosan eldönteni, hogy is kell(ett volna)ene játszani az adott leosztásban.   Mivel a handviewert még sosem használtam - szerintem munkahelyen nem is tudnám - ráadásul most nincs kedvem/időm benne elmélyedni, ezért így "pőrén" láthatóak a partik. 17. parti, North, ált. mans Észak 53
Kuttner György
2012. április 14.

Jubiláló fotók I. – Ifi Eb 1982 Salsomaggiore

Az ifjúsági játékosok felkészülését elősegítendő rendezzük meg május 12-én a Kovács Zoltán emlékversenyt. Most hiteles tanúk segítségével idézzük fel alakját és a kort, amikor még közöttünk volt. Beszélő fényképek.
 
 
 

Scharnitzky Péter
2012. április 13.

Utazás a turista osztályon – IMP II. osztály 1. nap

Szerzőnk a tavalyi kiíráshoz hasonlóan megint a turista osztályon utazva birkózik meg az IMP-bajnokság háborgó hullámaival, kiszámíthatatlan áramlataival és erős széllökéseivel. Manőverei nemcsak a II. osztályban játszók számára lehet tanulságos.  
Linczmayer Lajos
2012. április 12.

Feladvány (I.)

Linczmayer Lajos feladványsorozatot indít a Bridzséletben. A kéthetente jelentkező hétrészes sorozat első darabja egy kisszlem. Hogy miért érdemes velünk játszani? A nyereményért, a nyomozás izgalmáért, és mert sokat lehet tanulni belőle.  
Fekete István
2012. április 9.

(M)ilyen a bridzs! – 41. Vidékbajnokság

Bridzsben a leglehetetlenebb helyzetek is előfordulhatnak, erre láthattunk példát az idei Vidékbajnokság egyik partijában Győrben.      
Kuttner György
2012. április 6.

4x4 – Magyar Kupa 8. játékhét

Utolsó óra, utolsó nap, nem fog a kréta, nem fog az agy – az utolsó kupafordulóról írt 4x4-ben a hibákon van a hangsúly. De nincs abban semmi szokatlan, hogy hibáztunk, hibák mindig voltak és lesznek a bridzsben. Lássunk párat!  
Gulyás Dániel
2012. április 2.

Mit lát a gömb? – Magyar Kupa 8. játékhét

Utoljára fényesíti gömbjét a mester és az ifjú tanonc a mostani kupasorozatban. Jó szokásukhoz hűen értékelik a legfrissebb történéseket, és persze megjósolják az utolsó játéknap ereményeit az összes kupában.  
Scharnitzky Péter
2012. március 31.

4x4 – Magyar Kupa 7. játékhét

Utolsó előtti forduló a Magyar Kupában és csatolt részeiben, így négykezes sorozatunkban is. Mesteri húzások, szokatlan hívások, négy parti története négy szerzőtől.